L'ORÉAL NEWS

Sziasztok! 🙂
Ezúttal egy beauty újdonságos poszttal jelentkezem, ahol a L'ORÉAL Paris újdonságait teszteltem. Egy szuper adventi workshop keretein belül, bemutatásra kerültek az újdonságok, amiket most szeretnék nektek is megmutatni. 🙂





Elsőként kezdjük a hajápolási termékkel. Ez az új Extraordinary OIL Low Shampoo amelynek az a különbsége h 3az1ben azaz sampon, balzsam, és hajpakolás. 

Elsőre nem is azért féltem, mert a nem habzó sampon az “nem tisztítja meg a fejünket “ hanem mert az én hajam eléggé komplikált ; inkább a vége száraz és egyébként zsírosodásra hajlamos.
Egy száraz hajra való sampon hoztam el végül. 

A csomagolásáról: 
-praktikus,pumpás csomagolás
  -400ml

Használata:
Ugyan úgy használtam mint bármelyik másik sampont. 2x megmostam a hajam, majd leöblítettem.(Hajtövektől a hajvégekig.) Mivel ugye ez 3az1ben, így csak 2 lépés volt.
-Nagyon jó illata van - ezáltal olyan érzésem volt mint a fodrásztól jöttem volna
- balzsam állagú
-nem habzik
-selymes, puha lett a hajam 
-ami számomra nagyon fontos az az hogy nagyon könnyen 3 húzásra ki tudtam fésülni a hajam ami nálam lehetetlen volt eddig
-másnap is éreztem az illatát

Amit ígér:
  • -selymesen puha haj
  • - könnyű kifésülés
  • - tiszta fejbőr
  • - kevésbé érzékeny haj
  • - elnehezítés nélkül táplál

Ezekre a hajtípusokra ajálnják:
Szöszösödő, fakó, durva, nehezen kezelhető, töredezett hajvégekkel rendelkezők számára.

Ezek közül válogathattok:
  • - Igénybevett nagyon száraz haj -Ciacamide-dal
  • -Extrém száraz  haj -6 különleges virág olajával
  • -Festett, nagyon száraz haj - Lenmag olajjal

 Legfőbb előnyei:

Nem tartalmaz szulfátot.

Na de mi is az a szulfát?
A szulfát a kozmetikai termékek habzó hatásáért felel. Segít eltávolítani a szennyeződéseket a fejbőrről és a hajszálakról, de ki is száríthatja a hajat és a fejbőrt.  

Milyen típusra NEM ajálnják:
Milyen hajtípusra nem való az Elseve Low Shampoo?
 Gyorsan zsírosodó vagy nagyon vékony szálú, nem elég dús hajra nem ajánljuk, mert ezeket elnehezítheti.

Sajnos én is ebbe a kategóriába tartozom. Az első mosásnál nagyon jó volt,  viszont azóta még1x kipróbáltam, és most már határozottan zsírosnak éreztem a hajam.
Viszont, azt találtam ki, mivel nagyon jól ápolta a hajam, hogy először ezzel fogom megmosni, aztán pedig egy másfajta samponnal. Így hátha nem fogom érezni ezt a zsíros érzetet, de mégis ápolt lesz a hajam. Vagy pedig csak a hajvégekre fogom felvinni. 
🙂

Kipróbáltam, elsőre amit tapasztaltam:
Elsőre nagyon szuper volt, selymes, puha lett a hajam, és nagyon könnyen ki tudtam fésülni. Ám a második hajmosás után már éreztem, hogy zsírosodik és elnehezül.😞



 A True Match családon belül is kijött 3 új korrektor. Én most kettőt fogok megmutatni nektek.
Az első a TM TOUCHE MAGIQUE, amely nem is annyira a korrekciót, hanem a szemek alatti karikák - fáradság eltüntetésére fejlesztették ki.

Tapasztalataim:
Én nem használok korrektort, de ez a termék tetszik. Könnyű a használata, és a végeredmény nagyon szép, kicsit csillogó akár a highlighter, de nem olyan direkt, inkább kellemesen "ragyogó".
Kellemes csalódás volt. Nekem bevált a szem alatti karikákra, és nem ült bele a ráncokba.!! 🙂






 True Match Super Conceal Ivory 10

Amit ígér:
Krémes korrektor nagyon erős fedéssel, amely eltűnteti a sötét karikákat és a látható bőrhibákat.

Tapasztalataim:
Ahogy az előbbiekben említettem, nem használok korrektort, viszont a szemöldököm kiemelésre tökéletes. Pont jó, hogy "ceruza" formájú, így nagyon könnyű a használata.




  INFAILLIBLE EYE PAINT NUDIST  306 NUDIST

Amit ígér:
  • Egész napon át tart
  • Ragyogást kölcsönöztek tekintetének

Alá ajánlott bázis krém is ami még hosszan tartóbbá teszi a sminket.

Tapasztalataim:
Már rég óta ki szerettem volna próbálni, a nem por állagú szemhéj festékeket. És most végre kipróbálhattam. Egy nagyon szép nude-barna színben kaptam meg. Nagyon tetszik a színe, illetve az állaga is teljesen jó. Könnyen kezelhető, szépen eldolgozható, krémes a textúrája. Egy szóval, nem csalódtam benne. 🙂








 L'ORÉAL PARIS - LAST IN PARADISE MASCARA

Hosszító és dúsító szempillaspirál
Ultra-puha ecset, selymes és sima formula ricinusolajjal, melytől a szempillák puhák lesznek, akár a madártoll. 

Amit ígér:
  •  Ultra-Puha Kefe
  • Természetes összetevők a táplált & védett pillákért
  •  Ultra-Krémes Formula
  • Hullámzó sörték az extrém érzéki felvitelért

Tapasztaltaim:

Nekem személy szerint nagyon tetszik, már a csomagolása is magával ragadt, annyira szeretem az ilyen letisztult klasszikus dolgokat.
Dúsít, szépen ível, és tartós az eddigi tesztjeim alapján.
Az az igazság, hogy nekem alapból hosszúak a szempilláim, de nekem bejön.

Nézzétek meg ti is:


Tulajdonságok:
- tartalmaz ricinus olajat

Egy kis statisztika:
  • 107 nőből 90% intenzív és dús szempillákat látott.
  • 98%-uk hosszabbító hatását tapasztalta.
  • 91% egyetért azzal, hogy nem pereg.








 INFAILLIBLE LIP PAINT NUDIST 209 NUDE ON FLEEK LIQUID MATTE LIPSTICK 

Amit ígér:
  • Ultra-Precíz Applikátor
  • Csepp alakban vágott applikátor a határozott vonalakért
  •  Ultra-Matt és Krémes
  •  Krémes textúra drámaian erős fedéssel és matt hatással 

Tapasztalataim:
Elsőként, mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nagyon jó az illata. Krémes a textúrája, könnyen felvihető. Nagyon tetszik a színe, szeretem az ilyen nude színeket.
A tartósságát illetően, nekem nem tartanak a rúzsok 1-2 óránál tovább. De erről majd még írok tapasztalatokat a későbbiekben.


 INFAILLIBLE LIP LINER 001 HIGHLIGHT ON POINT

Amit ígér:
  • HOSSZANTARTÓ AJAKCERUZA INTENZÍV ÁRNYALATOKBAN
  • GÉL TEXTÚRA CERUZA FORMÁTUMBAN
  • VÍZÁLLÓ, 24H TARTÁS

Tapasztalataim:
Gyönyörű a színe, ahogy a képeken is láthatjátok. Eredetileg száj ceruza, először úgy próbáltam ki, hogy felkentem az ajkaimra, aztán a nude matt ajakrúzzsal "fixáltam". Nagyon szép, sejtelmesen csillogó lett a végeredmény. Kipróbáltam szemceruza ként is, úgy is teljesen jól megállta a helyét.

 TRUE MATCH MINERALAS ROSE IVORY

Amit ígér:
Ásványi alapozó, szalicil savval a természetes megjelenésű és ragyogó arcbőrért!

Lehet vásárolni hozzá Kabuki ecsetet, mellyel tökéletesen felvihető a termék.

Tapasztalataim:
Tetszik, hogy por állagú, mégis van fedése. Persze nem olyan erős, mint mondjuk egy krém állagú alapozóé.
Én csak egy Ebelines ecsettel próbáltam ki, mégis egészen jó lett a végeredmény. Szerintem a saját ecsetével még szebben el lehet dolgozni.
Kinézetre por állagú, ám bőrrel érintkezve mégis más hatású, mint amire vártam.
Olyan a bőrön mintha nem is lenne rajta semmi, nagyon könnyűnek hat.
Viszont ahogy említettem az elején, zsíros, problémásabb bőrre nem ajánlom.
Inkább olyanok számára lehet jó ez a termék, akik egyenletessé szeretnék tenni a bőrüket, illetve 1-2 pici piros folt eltüntetésére.







Egy nude smink, amely ezekkel a termékekkel készült. 🙂


Ha esetleg próbáltátok már ezeket a termékeket, írjátok meg nekem a tapasztalataitokat! 🙂


A termékek November másodikától kaphatóak a drogériákban.



No comments