CORSET




A Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik centrális témája a 150 éve megkötött kiegyezés, illetve az azt követő dualizmus időszaka. Ennek szellemében a Budapesti Tavaszi Fesztivál divatpályázatot írt ki, mely arra keresi a választ, hogy egy korhű elemekkel díszített fast fashion öltözék miként lehet egyszerre mai és hordozhatja magán a dualizmus korának stílusjegyeit is.
Az elkészült pályaművekből nagyszabású fashion show-t láthatnak az érdeklődők a Bálna Budapest rendezvénytermében. A show-n a zsűri által kiválasztott 20 legjobb pályamű került bemutatásra.

Április elsején 17 órakor kezdődött meg az corset divatbemutató. Én modellként vettem részt az eseményen, így nekünk már reggel 10-re ott kellett lennünk. Miután mindenki megérkezett, elkezdtünk próbálni, lepróbáltuk a koreográfiát, illetve tartottunk egy ruhás főpróbát is. Ezt követően tartottunk egy rövid szünetet, majd elkezdték a sminkünket, és a hajunkat. A hajunk a kiegyezéskori időkre emlékeztet, fonással készült.
 Simnkben törekedtek a korhoz hűek maradni, így egy viszonylag natúr sminket kaptunk. Hamar kész is lettünk így még volt időnk enni, illetve pihenni egy kicsit a bemutató előtt. Elsőként a Corset fashion show 20 döntős ruháit mutattuk be. A következő bemutató Elysian & Nora Sarman Capsule Collection volt ami 18 órakor kezdődött. Gyönyörű ruháim voltak, bármelyiket szívesen elfogadtam volna! 
Végül 19 órakor elkezdődött a vára várt Katti Zoób bemutató, melyben csodálatos darabokat tekinthettünk meg.

Április másodikán szintén 17 órától kezdődött a Corset fashon show, ezt követően 18 órától Léber Barbara ruháit tekinthettük meg. Végül 19 órakor újra megnézhettük Katti Zoób csodás ruháit.
Összességében jól éreztem magam, el is fáradtam rendesen, de úgy érzem nagyon megérte!

Sajnos kifutós képet nem találtam, de ezt az öltözetet viseltem a Corset bemutatón:


Nora Sarman
Fotó:  M. Náthon András

 Elysian
Fotó:  M. Náthon András

Katti Zoób
 Fotó:Ati Photography

 Fotó:  M. Náthon András

Fotó: Ati Photography

Fotó:  M. Náthon András

Fotó:  M. Náthon András
Léber Barbara
 Fotó: Zsibi.com

 Fotó: Zsibi.com

Fotó: Zsibi.com

És egy pár saját fotó:


Végül készen, sminkben, hajban, a fodrásszal Dáviddal és Szintivel. :)

  Backstage..

 Tudom nem túl jó a kép minőség, de nekem annyira tetszik :)


 



Ha esetleg lemaradtatok volna a bemutatóról, és szeretnétek megnézni itt megtehetitek:
Katti Zoób fashion show

Nora Sarman & Elysian capsule collection


Smink: Schlovicskó Kata team 
Haj: Wella team Show
Koordiáció: Sonia Produkció Show 
Rendező: Szabó Pálma 
Ügynökségem: Avantage Models



No comments