2017 SPRING/SUMMER FASHION



Sziasztok!
Ezúttal egy 2017-es tavaszi/nyári divat összegzést hoztam nektek. Ami annyit tesz, hogy összeválogattam az idén divatban lévő darabokat. Némelyikhez egy pár gondolatot is fűztem, de úgy gondoltam, hogy a képek elég beszédesek. Minden típus alatt megtalálhatjátok az én "egy kedvencemet" az adott típusból. :)






Élénk 
  színek/Bright colours 

A tiszta, erős, vibráló színek most fénykorukat élik, hiszen a téli szürke-fekete ruhákon túllépve most végre igazi színekbe bújhatunk. Magabiztosságot, boldogságot sugároznak és még fiatalítanak is.
Számomra a nyár nem nyár színes, lenge ruhák nélkül. Így mindenképpen be szeretnék szerezni egy a mostani divatnak megfelelő darabot az éven is.








Fodor/Frill 

Ezek a ruhadarabok egyszerre bájosak, nőiesek és romantikusak. Nagyon letisztult, minimalista darabok, sok helyen megállják a helyüket. További pozitívum, hogy a mell résznél elhelyezett fodor optikailag nagyítja a melleket, és még melltartót sem kell feltétlenül felvennünk alá.
Szerintem mindenképpen megéri befektetni egy ilyen darabba, hiszen tényleg sokféleképpen kombinálható, egy kis játékosságot visz az egész sziluettbe, és ráadásul nagyon menő!

Egy kedvenc:








Tüll/Tulle

Nem kétséges többé, hogy a tüll nem csak a menyasszonyi ruhákon mutat jól. A fast fashion üzletek polcai telis-tele vannak szebbnél szebb darabokkal. A tüll maxi szoknya, tüll ruha, tüll felsők nagyon kedveltek.
Számomra a tüll felső volt a tuti választás, szerintem, ha jól kombináljuk nagyon ütős outfiteket lehet összeállítani.
.

Fehér ing/White shirt 

Az örök divat: a fehér ing. Nincs olyan ember, akinek ne lenne a gardróbjában minimum egy ilyen darab. Nem véletlen, hiszen rendkívül sokféle outfithez passzol, legyen az egy meeting, vagy akár egy sima hétköznap. Véleményem szerint ez tényleg alapdarab, és érdemes befektetni egy minőségi kiadásba, amit a legjobban ki tudunk használni. Az egész egyszerűektől a kockáson át, a mintás, és a masnis ingeken keresztül minden megtalálható az üzletek kínálatában.

Egy kedvenc:


Csíkos Vs Koskás/Strips Vs Cubes

Azt hiszem, ez az egyik olyan darab, ami soha nem fog kimenni a divatból. A csíkok, illetve a kocák kombinálva is érdekes sziluetteket varázsolhatunk, de külön-külön is tökéletesen működik. A „nem tudom, mit vegyek fel” napok megmentői.
Ráadásul a keresztbe csíkozott nadrágok igazán előnyösek, hiszen optikailag nyújtják a lábakat. Ha még hosszabb lábakat szeretnél, válassz egy szép magas sarkút is hozzá, így szép lesz az összhatás.
.

Egy kedvenc:
csíkos:
kockás:
CHECKED BLOUSE



Kék csíkos ing/Blue striped shirt

Megint csíkok. :)

Egy kedvenc:






 Necc/Fishnet

Idén a necc is nagy sikernek örvend. Mind felsőkben, mind nadrágokban, mind szoknyákban, ruhában is megtalálhatjuk. A kedvencem egyértelműen az, amikor a szaggatott farmer alá veszik fel a necc harisnyát. Alapvetően én sem vagyok oda a necc harisnyáért, de szerintem ez egy olyan fajta sikket ad az egész megjelenésnek, amiért érdemes félretennünk az előítéleteinket.

Egy kedvenc:





 Virágok/Flowers

A virágoknak bérelt helyük van a tavaszi nyári divatban.
Számtalan formában megtalálhatóak. Az ilyen darabok elegánsak és nőiesek, tökéletes választásnak bizonyulnak nyárra.











 Hímzés/Embroidery
Továbbra is hódit a hímzett virágokkal/motívumokkal megbolondított ruhaköltemények. Bármelyiket is választod, legyen az farmer, bőr mindenen garantáltan sikkes leszel.












  Sportos/Sportos

Nem kérdés, ez az egyik kedvencem. Szeretem a kényelmesebb, sportosabb darabokat. Az éven pedig megkaptuk mindezt, ráadásul egy nőiesebb kivitelben.



Egy kedvenc:
JOGGER TROUSERS







Mom jeans

2017-ben újra felszínre tört az 50'es évek nagy divatja; a mom jeans. Számomra ez lett a tökéletes farmer, természetesen magas derekú. Rengeteg változatban elérhető már, vannak bővebb és feszesebb darabok.
Alapdarab, hiszen egy jó farmer mindig jól jön.

Egy kedvenc:






 Cipők/Shoes

Cipők terén is sok textúrával találkozhatunk, mint pl: bársony, szőr, csillogás, fényes, átlátszó, metál.
Idén a balerina cipők felturbózott kiadásban kerültek elénk.






Ezekhez a darabokhoz nem fűznék semmit, úgy gondolom, hogy a képek elég beszédesek. :)



Egy kedvenc:



Egy kedvenc:



Egy kedvenc:
CORSET



Egy kedvenc:
FURRY POMPOM
Egy kedvenc:
SMALL METALLIC WALLET

Egy kedvenc:



Egy kedvenc:





Remélem hasznosnak találtátok, és tudtatok egy kis inspirációt meríteni a tavaszi vásárlásokhoz. :)



No comments